múlt-kor.hu

Ókori tömegsír Róma alatt

2006.

Rendhagyó temetőre bukkantak a római katakombák restaurálása közben, ahol a sírkamrákban több mint 1000, díszes tógába öltöztetett csontvázat találtak - jelentette be a római régészeti hatóság.

A római katakombák főfelügyelője, Raffaella Giuliani a vatikáni rádióban adott interjújában elmondta, hogy a temetőre 2003-ban véletlenül bukkantak rá, amikor a szakértők Szent Péter és Marcellinus nagyközönségtől elzárt katakombáját restaurálták Róma dél-keleti részén, az ókori Via Labicana vonalán.

A régészek akkor az egyik festett fal mögött előbb egy nagyobb termet, majd több kisebb, hasonló méretű szobát találtak. Ezek nem a szokásos galériás, vagy hálófülkés temetők voltak, hanem nagy termek tele csontvázakkal. Az arany hímzéses elegáns ruhákba öltöztetett holttesteket gondosan lepedőkbe csavarták, és mésszel borították. Giuliani elmondta, hogy voltak olyan testek, ahol a balzsamozás maradványait is megtalálták.

A föld alatti termek a második századból - jóval a katakombák előttről - származnak, és valószínűleg keresztényeket temethettek oda, a szakértők szerint feltehetőleg természeti katasztrófa vagy járvány pusztítása után. A pontos vizsgálatok lezártáig azonban azt sem zárják ki, hogy egy tömeges keresztényüldözés kivégzettjeit rejti a sír.

Az ásatás részleteiről június végén az ásatást végző pápai régészeti hatóság (Pontificia Commissio de Sacra Archaeologia), az Ecole Francaise és a Bordeaux-i Egyetem szakemberei számolnak majd be.

Titokzatos csontkamra a katakombákban

2008.

2003-ban véletlenül bukkantak arra a temetőre, amelyet a római Szent Péter és Marcellinus katakombái rejtettek. Az itt elhantoltak maradványait alapos vizsgálatnak vetették alá, az eredményekről a régészek és az antropológusok a közelmúltban számoltak be.

Rómában 2005 óta folytatnak ásatásokat az ókori városfaltól 3 km-re fekvő Szent Péter és Marcellinus katakombáiban, az ókori Via Labicana vonalán. A föld alatti, 3 szinten kialakított termek 4,5 km hosszan, 3 hektárnyi területen helyezkednek el. A temetkezési helyek számítások szerint 20 és 25 ezer holttestet rejtenek. Rómában mintegy 60 keresztény nekropoliszt tartanak számon, de ezeknek csak harmadában vannak az ittenihez hasonló freskók. A feltételezések szerint a temetkezéseket a 3. század utolsó harmadában kezdték el, és a 4. században intenzíven folytatták. A felszínen még további fontos építményre, egy impozáns mauzóleum maradványaira bukkantak. Ezt I. Konstantin császár emeltette, hogy ebben őrizzék édesanyjának, Ilonának a porhüvelyét.

A katakombák belsejében talált termek számos izgalmas kérdésre adhatnak választ. A Dominique Castex és Pilippe Blanchard vezette antropológusok a katakomba szívében fekvő szektor szisztematikus átvizsgálásához fogtak hozzá. Ez a rész egészen 2003 nyaráig érintetlen volt, ekkor a pápai régészeti hatóság az ásatások megkezdése mellett döntött, a munkálatok irányítását Raffaella Giuliani-ra, a római katakombák főfelügyelőjére bízták. A feltárások két merőleges galériát hoztak a napvilágra, amelyek közül az egyikben eddig nem sejtett kultikus szegletre bukkantak. A néhány megmaradt freskót stílusuk alapján a 6-7. századra datálták. A képek alapján feltételezhető, hogy élénken ápolták azoknak a mártíroknak a tiszteletét, akiket a késő középkori írott források is megörökítettek. A számos figurális ábrázolás jelenléte azt bizonyítja, hogy az ún. 30 római mártír, illetve a 40 katonamártír tiszteletét komolyan számon tartották.

Az antropológusok figyelme kiterjedt a korábban megtalált katakombák termeire és galériáira, feltérképezték méretüket, formájukat. A most feltárt temetkezési hely egyáltalán nem hasonlított az eddig ismertekre, nem a szokásos galériás, vagy hálófülkés temetőcsarnokok voltak, hanem nagy termek, tele csontvázakkal. Ennek a katakombában a különleges voltát megerősíti az a jelentős mennyiségű emberi csont, amely minden teremből előkerült, közel egy méter vastagságban. A régészek természetesen több szempontból közelítették meg a csonttömegnek a vizsgálatát. Az egyik feltételezés szerint az osszárium a katakombák „takarítása” következtében jött létre, a csontokat egy helyre gyűjtötték össze. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy ennél a több ezernyi maradvány esetében valamiféle speciális temetkezési szokásra bukkantak. Még 2004-ben a Pisa-i Egyetem két antropológusa 50 olyan egyén csontjait tudta meghatározni, akiket valószínűleg egy időben vagy közel egy időben hantoltak el.

Az eredmény hatására a pápai régészeti hatóság megbízta Dominique Castex-et, hogy vizsgálja meg alaposan a maradványokat. A kutatók célul tűzték ki a kamrák keletkezési idejének meghatározását, a csontok alapos elemzését. Reményeik szerint az eredmények alapján fény derülhet az elhalálozások okára, és jellemezni lehet az itt eltemetett lakosság embertanát. A 2005-ben és 2006-ban 2 csoporton hajtottak végre vizsgálatot. A 160 holttest egy olyan kamrából származott, ahol a maradványokat mintegy 12 rétegben helyezték egymásra. Az elemzések legalább 315 egyént különítettek el a megbecsült több mint 3000-ből. A biológiai kutatások – a maradványok nagyon rossz állapota ellenére – eredményre vezettek: az elkülönített egyének nagy többsége fiatal korú nő volt, gyermekekre utaló csontokat kis számban tudtak kimutatni. Mivel a csontokon nem voltak sérülések, ezért nem lehetett bizonyítani, hogy ezekben a kamrákban keresztény mártírokat temettek volna el.

A régészek a temetkezési szokásokkal kapcsolatban több érdekes dologra figyeltek fel. A sírokon belül azonos volt a rítus: minden csontvázat a fejtől a lábig egy fehéres anyag borított, ami a mumifikálásnál alkalmazott technikára utal. Az arcokon textillenyomatokat sikerült kimutatni, ez a halotti lepel használatát tételezi fel. Néhány csontváz felületén nyomokban pirosas anyag, illetve aranyszál maradt meg. A laboratóriumi kutatások alapján meg lehetett határozni a csontokon talált anyagok fajtáját. A pirosas üledék a borostyánhoz hasonlóan a Balti-tenger partjáról származik. A felhasznált anyagok minősége és költséges volta az elhantoltak magas társadalmi státuszát bizonyítja. Az egyik csontvázat C-14-es vizsgálatnak vetették alá, amely 28 és 132 közötti időhatárt jelölt ki, így ezeket a csoportokat nehéz beilleszteni a kereszténység Rómában történő megjelenésének a kronológiájába.

A kutatások 2008 október végén értek véget. A két csontváz-csoport elemzése finomította a korábbi vizsgálatokat, ugyanakkor újabb lényeges problémákra, megoldatlan kérdésekre is rávilágított. Továbbra sem lehet pontosan tudni, hogy a maradványokat egy nagy méretű, komoly kiterjedésű járvány, vagy egy sajátos, a római társadalom bizonyos rétegére jellemző temetkezési szokás következtében temették a katakombákba. Újabb kutatások deríthetik ki, hogy a csontok őriznek-e járványra utaló bizonyítékokat. A pestist, a tífuszhoz és a himlőhöz hasonlóan ugyanis a mai napig ki lehet mutatni.