Jónéhány évvel ezelőtt a Seattle-i paraolimpiai játékokon 9 atléta(akik mind mentálisan, vagy fizikailag sérültek) felálltak a 100 méteres futás startvonalához. A pisztolylövés felhangzásakor elkezdődött a verseny, ahol (bár nem mindenki a lábain futva), de a cél felé törekedett a beérkezés és a győzelem reményében.A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton és jónéhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni.
A többi 8 versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett. Majd mindenki megállt és visszfordult...mindegyikük. Az egyik Down-kóros lány leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Aztán minda 9-en összekapaszkodtak és együtt sétáltakbe a célvonalon. A stadionban pedig anézők felálltak és percekig tapsoltak. Azok, akik ott voltak, a mai napig emlegetik ezt a történetet.
Jól fontold meg!
Akik azt hiszik, hogy nem érnek rá a testedzésre, azok elôbb-utóbb kénytelenek
lesznek idôt szakítani a betegségre.
(Edward Stanley)
A férj csak hajnalban ér haza. A neje vészjósló hangsúllyal kérdezi:
- Hol voltál egész éjszaka?
- Képzeld, drágám, az új titkárnőm munkaidő végén behozott nekem egy
kávét, sejtelmesen rámmosolygott, majd amikor lerakta a kávét az
asztalra, szétnyílt a blúza, én nem bírtam visszafogni magam, és
belecsókoltam a nyakába, erre ő teljesen megvadult, egymásnak estünk,
elvesztettük a fejünket, végül a lakásán kötöttünk ki, és egész éjjel
szeretkeztünk.
- Hazudsz! Fogadjunk, hogy már megint azt a kurva Windowst akartad felinstallálni a gépedre!
Ha van autód és vezetsz, figyelmedbe ajánlom az alábbi cikket:
Amíg náthás vagy ne fogyassz tejet, tejtermékeket és finomított cukrot, mert ezek segítik a váladékképződést és fokozzák a panaszokat!
________
Ha úgy érzed kerülget a nátha, végy sós fürdőt!
Egy kád forró vízbe tegyél két marék keserűsót, és maradj benne mindaddig, amíg kellemesnek érzed.
Ha már náthás is vagy, gargalizálj konyhasós meleg vízzel - ez segíti a váladékozás megszűnését!
Jobbulást!
ÚJ!
Különböző stílus, különböző adók
Rádióadók a világból!
"A düh az egyetlen luxus, amit nem engedhetünk meg magunknak. Az életeken át gyűjtött jó benyomások a tudat tőkéje és a tartós boldogság egyetlen forrása. Ezek egy szempillanás alatt eléghetnek egy-egy hűvös vagy forró dühroham alatt. Buddha szerint a düh elkerülése a legnehezebb és legszebb köntös is egyben, amit az ember viselhet, és rengeteg módszert adott e cél elérésére.
Egy nagyon hasznos eszköz tudatában lenni minden tapasztalat mulandó és feltételekhez kötött mivoltának, tudva, hogy a nehéz helyzetek meg fognak változni, és a haragunk el fog múlni. Egy másik megközelítés az ok és okozat viszonyának észbentartása. Ha egy ellenség provokál minket, tudnunk kell, hogy éppen saját maga számára okoz rossz karmát, amely bizonyosan vissza fog térni hozzá. Ahelyett, hogy mi is belesodródnánk és még több negatívitást hoznánk létre, tanúsítsunk inkább empátiát irányában. Használhatunk mantrákat is, amelyek lehetővé teszik, hogy a nemkívánt érzelmek elmúljanak anélkül, hogy a rossz szokásokat erősítenék. Ha tudatában vagyunk az érzelemnek anélkül, hogy cselekednénk a hatására, a nemkívánt érzelem nem kap energiát. Egyre ritkábban fog megjelenni, míg végül teljesen elmarad.
A düh jó ellenszere a türelem, ami egy olyan tulajdonság, amely feltétlenül szükséges a tudattal való hatékony munkához. Ellenségek és nehéz helyzetek nélkül nem lenne alkalmunk a türelem kifejlesztésére, türelem nélkül pedig nem világosodhatnánk meg. Ezért aztán meg kellene próbálnunk hálásnak lenni ezekért a lehetőségekért. Düh nélkül cselekedni, bármi is történik, felszabadítja a test, beszéd és tudat időtlen bölcsességét. "
Táviratváltás G. B. Shaw, a XX. század legnagyobb angol drámaírója és Churchill, a XX. század legnagyobb angol politikusa között.
Bernard Shaw meghívója Churchillnek: "Van szerencsém meghívni a miniszterelnök urat Pygmalion című darabom bemutatójára. Jöjjön el és hozza el egy barátját
is, ha van." Bernard Shaw
Churchill válasza Bernard Shaw-nak: "Köszönöm a jeles író megtisztelő meghívását. Sajnos nem tudok elmenni az első előadásra. Elmegyek a másodikra, ha lesz." Winston Churchill
„Ha ott van a szíved mindig találsz megoldást, ha nincs ott a szíved mindig találsz kifogást.”
Egy indiai hercegnő az édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti.
A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt.
Egyetlen szót vésett bele: elmúlik.
Szeretsz pukkasztani?
Kattints a képre:
Ha a frizurádon szeretnélváltoztatni, javasolnám tégy egy próbát:
fenntartás nélkül engedje szeretni magát.
Bátorság, csaknem nőiesség.
A legtöbb ember nem tud szeretet adni és kapni,
mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja,
s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot,
hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.
Lev Tolsztoj:
Az öreg nagyapó meg unokája
Nagyapó nagyon megöregedett. Lába rossz volt a járásra, szeme a látásra, füle a hallásra, foga már egy sem volt. És amikor evett, vissza-visszafolyt a szájából az étel. A fia és a menye nem ültették többet az asztalhoz, hanem a kemence mögött adtak neki enni.
Egyszer egy csészében adták oda neki az ebédjét. Magához akarta húzni a csészéjét, de leejtette és eltörte. A menye megszidta: mért ront el mindent a házban, mért töri el a csészéket, és kijelentette, hogy ezentúl egy fatálban fog ebédet kapni. Az öreg csak felsóhajtott, de nem szólt egy szót sem.
Egyszer otthon ül az ember és az asszony, s látják: fiacskájuk is deszkákkal játszogat a padlón, s valamit eszkábál.
Megkérdi az apja:
- Mit csinálsz ott, Misa?
Misa azt feleli:
- Fatálat csinálok, apám. Ha majd anyámmal megvénültök, abból a fatálból etetlek titeket.
Az ember s az asszony csak egymásra néztek, és sírva fakadtak. Megszégyellték magukat, hogy öregapót megbántották; azontúl mindig az asztalhoz ültették, és gondját viselték.
(Ford.: Áprily Lajos)
A cowboy odamegy az indiánhoz, aki épp birkát legeltet:
Cowboy: - Szia Indián! Beszélhetek a kutyáddal?
Indián: - Kutya nem beszélni.
Cowboy: - Szia Kutyus, mizujs?
Kutya: - Semmi különös. (Az indián teljesen elképed.) Cowboy: - Ez az indián a gazdád?
Kutya: - Jaja.
Cowboy: - És jól bánik veled?
Kutya: - Nagyon jól. Kétszer megsétáltat, jó kajákat ad és heti egyszer elvisz a tóhoz játszani. (Az indián alig hisz a fülének...)
Cowboy: - Indián, beszélhetek a lovaddal?
Indián: - Ló nem beszélni.
Cowboy: - Helló Ló, hogy vagy?
Ló: - Királyul. (Az indián teljesen hitetlen arccal néz...)
Cowboy: - Ez az indián a gazdád?
Ló: - Ja.
Cowboy: - És hogy bánik veled?
Ló: - Egész jól, lovagol velem, lecsutakol és istállóban tart, amikor rossz az idő. (Az indián teljes sokkban.)
Cowboy: - Indián, beszélhetek a birkáddal?
Indián: - Birka hazudni...
Boldog névnapot!
-
A külvilág mindig
lerendezi saját magát (nélkülem is).
Lábam a földön, fejem az égben, szívem középen. Hídként hajlok
szellem és anyag között. Vándor, kelj át rajtam bátran, Ne félj a
szakadék fölött!
"Levelek sosem hullanak
hiába - minden csupa harangszó Chori"
"minden akciót azonos
értékú ellenreakció követ Newton"
"az vagy amit gondolsz,
és azzá lettél, amit gondoltál Buddha"
Ti küldtétek:
"Amikor félsz, gondold azt, hogy mások is félnek. Sőt, vedd magadra az ő félelmüket is. Még ha a szenvedésed fokozódik is azáltal, hogy a terheidet növelted, meglátod, a félelmed mégis csökkenni fog."
- Őszentsége a Dalai Láma
Mosolyország:
"Akármilyen közel áll hozzánk valaki, akármennyire féltjük és szeretjük, nem élhetünk, nem dönthetünk helyette. Ezzel elvennénk tőle a saját tévedései tapasztalatait, pedig nékülözhetetlenül szüksége van rá.
Ha kérdezi, elmondhatjuk véleményünket, tanácsunkat, de nem erőszakolhatjuk rá. "Jóslatainkkal" nem ijesztgethetjük cselekedetei szerencsétlen következményeit illetően, mert legjobb szándékú szavaink is könnyen válhatnak rossz szuggesztiókká a befolyásolható karaktereknél, akik teljesítik mindazt, amit beléjük vetítettünk.
Szepes Mária"
milyen napon születtem
"Naptár"
Tudni akarod melyik napon születtél? Válaszd ki az évet, hónapot és a napot: