Volt egyszer egy ember, az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének.
De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró csillámló homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze. És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond. De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének. És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.
És jött az első szél: és nem döntötte össze. És jött a második szél: és az sem döntötte össze. És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.
És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára, és ledöntötték az ő oszlopát.
És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.
Nagyon kellemes hétvégét kívánok és szeretettel puszillak:ISA :)
2008.02.01. 23:03
2008.02.01. 22:01
Meseszép itt nálad! A zene is jó választás! Gratulálok!!!
Köszönöm látogatásod:)))
Szeretni valakit azt jelenti,
hogy mindig reménykedem benne.
Attól a pillanattól kezdve, amikor megítéltük,
korlátoztuk iránta bizalmunkat,
egyenlővé tettük és azonosítottuk azzal,
amit tudunk róla,
és felhagytunk azzal, hogy szeressük.
Éppen emiatt aztán már nem is lesz képes
jobbá és nagyobbá válni,
hiszen bezártuk őt.
Minden jót fel kell tételeznünk a másikról,
és mernünk kell
a szeretetnek lenni ebben a világban,
amely már képtelen szeretni.”
(Charles de Foucauld)
Nemsokára elkezdődik a Nagyböjt. Gondolatébresztőnek szántam ezt az idézetet.
A csend és a földi dolgoktól való elkülönülés értékét szükséges újra felfedeznünk és hordoznunk a hétköznapi munkánk zajában anélkül, hogy külsőleg elszakadnánk a többiektől, testvéreinktől. Mosolygos, napsütéses hétvégét kívánok szeretettel!
Sok puszi!
Újabb lecke a Portalgurun: Játék a betükkel, fényújság!
Szeress és a szeretet mosolyt rajzol arcodra, vigasztaló szavakat ad ajkadra, meggyújtja a szíved, tenyered kinyitja, ha adni kell és mozdítja lábad, hogy segíteni indulj.
Sose haragudj meg arra,
Ki durva szóval megsebez.
Tudom jól, hogy fáj a sértés,
Valld be, a fontos mégsem ez.
Hidd el nekem, senki nem rossz,
Hidd el, jók az emberek,
Valakiért mindenki harcol,
Valakit mindenki szeret.
Hoztam egy jó éjt puszit és remélem hétvégén már több időm lesz elidőzni nálad. Addig szeretettel gondolok rád: Isa
Örülök ha csak egy kis mosolyt is tudtam csalni az arcodra :)
2008.01.29. 07:21
A tegnap csupán álom,
A holnap nem több, mint látomás,
Minden tegnap a boldogság álma,
Minden holnap csak remény csillogása.
Vigyázz ezért, hogy mit kezdesz a máddal!
Kati és Macsekok
2008.01.28. 04:09
2008.01.27. 20:18
"Amikor a dolgok balul ütnek ki, és ez néha megtörténik,
amikor az út, melyet járunk, állandóan felfelé visz,
amikor a pénzünk kevés, az adósságunk sok,
és szeretnénk mosolyogni, de sóhajtanunk kell,
amikor a gondok lefelé húznak,
pihenj, ha kell, de ne add fel!
Mert az élet furcsa a maga tekervényeivel,
mint mindnyájan idővel megtanuljuk ezt,
és sok kudarctól hallasz,
mely győzelemmé válhatott volna, ha kitartasz.
A siker – visszájára fordított kudarc,
a kétkedés felhőinek ezüstös csillogása.
sosem tudhatod, milyen közel jársz,
mert lehet, hogy mellette vagy, bár messzinek tűnik.
Ne add hát fel a küzdelmet, amikor ádáz a csata,
amikor a legnehezebbnek tűnik, akkor ne add fel!"
Szia :)
Köszönöm a látogatást :) Nagyon szép és tartalmas az oldalad... Gratulálok! :)
"Amikor a dolgok balul ütnek ki, és ez néha megtörténik,
amikor az út, melyet járunk, állandóan felfelé visz,
amikor a pénzünk kevés, az adósságunk sok,
és szeretnénk mosolyogni, de sóhajtanunk kell,
amikor a gondok lefelé húznak,
pihenj, ha kell, de ne add fel!
Mert az élet furcsa a maga tekervényeivel,
mint mindnyájan idővel megtanuljuk ezt,
és sok kudarctól hallasz,
mely győzelemmé válhatott volna, ha kitartasz.
A siker – visszájára fordított kudarc,
a kétkedés felhőinek ezüstös csillogása.
sosem tudhatod, milyen közel jársz,
mert lehet, hogy mellette vagy, bár messzinek tűnik.
Ne add hát fel a küzdelmet, amikor ádáz a csata,
amikor a legnehezebbnek tűnik, akkor ne add fel!"
Szia :)
Köszönöm a látogatást :) Nagyon szép és tartalmas az oldalad... Gratulálok! :)
A külvilág mindig
lerendezi saját magát (nélkülem is).
Lábam a földön, fejem az égben, szívem középen. Hídként hajlok
szellem és anyag között. Vándor, kelj át rajtam bátran, Ne félj a
szakadék fölött!
"Levelek sosem hullanak
hiába - minden csupa harangszó Chori"
"minden akciót azonos
értékú ellenreakció követ Newton"
"az vagy amit gondolsz,
és azzá lettél, amit gondoltál Buddha"
Ti küldtétek:
"Amikor félsz, gondold azt, hogy mások is félnek. Sőt, vedd magadra az ő félelmüket is. Még ha a szenvedésed fokozódik is azáltal, hogy a terheidet növelted, meglátod, a félelmed mégis csökkenni fog."
- Őszentsége a Dalai Láma
Mosolyország:
"Akármilyen közel áll hozzánk valaki, akármennyire féltjük és szeretjük, nem élhetünk, nem dönthetünk helyette. Ezzel elvennénk tőle a saját tévedései tapasztalatait, pedig nékülözhetetlenül szüksége van rá.
Ha kérdezi, elmondhatjuk véleményünket, tanácsunkat, de nem erőszakolhatjuk rá. "Jóslatainkkal" nem ijesztgethetjük cselekedetei szerencsétlen következményeit illetően, mert legjobb szándékú szavaink is könnyen válhatnak rossz szuggesztiókká a befolyásolható karaktereknél, akik teljesítik mindazt, amit beléjük vetítettünk.
Szepes Mária"
milyen napon születtem
"Naptár"
Tudni akarod melyik napon születtél? Válaszd ki az évet, hónapot és a napot: